A magyar nemesi rangok és rendek fejlődése - Írta Lehoczky József

A magyarországi feudális hierarchia fejlődése, a nemesség kialakulása, a főrend miként alakult ki, az öröklődő főnemesi címek létrejöttének közjogi háttere

Lehoczky József email: gyogyito.ero@gmail.com 

Ezen a honlapon megismertetjük a magyarországi feudális hierarchia alakulását az Árpád-kortól,  majd a nemesi rangok és címek alakulását.

   Lehoczky József többi témához kapcsolódó honlapjának elérhetősége:

Lehoczky József Internetes Verses Képtára, és Magyar Címertan: http://nemokutyus.hupon.hu/17

A Lehoczkynemzetség története az Árpád-kortól, címerei, leszármazási táblái: http://lehoczkynemzetseg.hupont.hu/

A magyar Szent Korona titkai: http://lehoczkyfolytatas.hupont.hu/

A magyar honfoglalás története, hagyomány és "tudomány" egybevetése,a magyar történelem időrendi táblázata: http://lehofolytatas.hupont.hu/

A magyar uralkodók arcképcsarnoka, uralkodási rendje, a magyar történelem időrendje röviden: http://uralkodok.hupont.hu/

Magyar lovagkönyv, a feudalizmus kézikönyve: http://novella-vers.hupont.hu/

Magyar vármegyék és egyházmegyék alakulása az Árpád-kortól a XX. század elejéig: http://magyarvarmegyek.hupont.hu/

Az 1222. évi Aranybulla pontos magyar fordítása, az 1276. évi kuntörvény, az 1351. évi magyújított Aranybulla, a király esküje koronázásakor a magyar nemesség felé: http://aranybulla.hupont.hu/

Magyarország és Erdélyország címerének heraldikája, székely rovásírás, sumerológia: http://orszagheraldika.hupont.hu/

     Ezen a honlapon megismertetjük a magyarországi feudális hierarchia alakulását az Árpád-kortól, majd a nemesi rangok és címek alakulását. Összehasonlítjuk a nyugati feudális hierarchiát és a Magyarországon volt árpád-kori társadalmi hierarchiát.  Majd ismertetjük a magyarországi rendi szerkezetet, a főnemesi rend létrejöttének alkotmányjogi hátterét.

      A magyarországi feudalizmus összehasonlítása a nyugati feudalizmussal:         

     A 896-os magyar honfoglalás előtti időkben élt hun és magyar ősöknél és valamennyi sztyeppei, szittya harcos népnél megfigyelhető illetve visszakövetkeztethető, hogy a szabad emberekből álló törzsi, nemzetségi, nagycsaládi szerkezetű társadalom miként alakulhatott át nemesi és szolgarendű osztályokból álló társadalommá. Ezt itt most tömören, három pontban összegezve fogalmazzuk meg:

      1.§  Már a Krisztus előtti időszámítás korában kialakult őseinknél a vagyoni differenciálódás és az osztályokra tagozódás. A hadifogoly rabszolgák, szolgák felett álló szabadok ekkor már nem szigorúan vett nemzetségi formában éltek. Az előkelő, vagyonnal és hatalommal bíró törzs- és nemzetségfők hadiszolgálatába álltak a kisebb vagyonú s így kisebb katonai erővel bíró harcosok, hogy a nagyobb erejű úr, katonai szolgálataik fejében, biztonságot és védelmet adjon hadainak ereje által családjuknak. Az így létrejött új törzsi és nemzetségi forma már nem szigorúan leszármazási alapon szerveződött, hanem már hűbéri jellegű, familiárisi alapon.

     2.§    A törzsszövetségek ekkorra már nem szigorúan leszármazási alapon szerveződtek, úgy, mint régen, mikor az egyik törzsből kiváló, elszaporodott nagy létszámú nemzetségből jött létre egy új törzs, hanem  az 1.§-ban leírtak szerint, a törzsfők alá szerződött familiárisi közösség alkotja a törzset, az ősi nemzetségfők családjaival és nemzetségeivel. – Törzsszövetség és vérszerződés kötésére idegen törzseknek van szükségük, hogy közös vezér alatt harcolhassanak, hódíthassanak, vagy védekezhessenek. A törzsszövetség kötése vérszerződéssel a skythák óta élt a sztyeppén.

     3.§  Az előzőekben mondott okokból a körülmények már adottak voltak Szent István király államában a későbbi feudális társadalmi szerkezet létrejöttéhez.

      Hogy a feudalizmus gondolkodását igazán megérthessük, a magyar feudális társadalmat össze kell hasonlítanunk a nyugati feudalizmusal!

      A feudalizmus az a történelmi korszak, melyet a germánok tulajdonjogi elképzelése jellemez, a hűbériség. Idők folyamán általános lett Nyugat-Európában.  A feudalizmus a feudumra, a földbirtokra épülő társadalmi hierarchia kora. A kor megnevezése az ófelnémet:  fihu = barom, vagyon -  szóból származik./ Képzése latinos, de nem latin szó ! A föld latinul = ager,vagy terra!/

    A hűbér : amit kölcsönöznek, adnak, juttatnak. A középkorban a birtokot, vagy jogokat  /például: vámszedés, adómentesség/ engedtek át használatra. Ezt a hűbért, adományt a hűbérúr adta a hűbéresnek. Ellenszolgáltatásul hűséget és bizonyos szolgálatot várt el. A hűbéri jog germán jogi elképzelésekből nőtt ki: jót jóért, minden mindenkié és hasonlókból. Ez az elv lett az alapja a hűbéri rendszernek. A hűbéres szerzeménye kezdetben nem lett tulajdonává. A hűbérúr az ő beleegyezése nélkül elvehette tőle, és másnak adhatta, mert a szolgálatra és a hűségre épült minden.Később, a rendiség idején feloldódott a hűbéri függés és a birtok kezdett tulajdonná válni. Ámde a hűbériség szerkezete rangokban és címekben fennmaradt.  / Németországban gyakorlatilag élt a Római Szent Birodalom megszűnéséig, 1806-ig. Nagy Britanniában ma is élő múlt. /

    Magyarországon az államalapítástól kezdve a birtokadományok örök időre szóltak, így nyugati értelemben vett hűbériség sem alakult ki. Bár az Árpád-házi királyok idején a királyi vármegye vazalljai, a várjobbágyok és nemes várjobbágyok tulajdonképpen hűbéri függésben voltak a vármegyétől, mert helyi nemesekként földesúri függésben álltak, de ez nem hasonlítható a nyugati feudális láncolathoz, mert az ő birtokadományuk is örök időre szólt, csakúgy, mint azt országos nemeseké, földesuruk a király volt, a megyés ispán, mint királyi hivatalnok állt felettük. A nemesek birtokai szintén örök időre szóltak, nem szolgálat függvényében. Ők közvetlenül a király alá tartoztak, birtokuk független volt a vármegyétől, mert a birtokadománykor a király kivette a megyés ispán fennhatósága alól. Tehát valójában a nyugati szabad bárókhoz voltak hasonlóak. / De Magyarországon a nyugati értelmű / freiherr/ örökletesen adományozott bárói cím nem volt 1506-ig. A báró országnagyot jelentett 1526-ig és még a XVI. század végéig./ Azonban az előbbi állításhoz mégis meg kell jegyeznünk, hogy az országos nemesek és a várjobbágyok is kötelesek voltak hadba menni, ha az országot veszély fenyegette, így tulajdonképpen egy megelőlegezett és örökös kötelezettség volt ez. Nem úgy, mint a nyugati hűbér, mely eredetileg csak személyre és időre szabott kötelezettség volt. De azért a magyar hazavédelem is valójában a királynak teljesítendő, és mégiscsak hűbéri kötelezettségnek tekintendő szerviensi  / angol Knigt= lovag= német Knecht = szolga!/ szolgálat volt, ugyanis ha valaki ezt nem teljesítette, akkor elveszítette nemességét és ezzel birtokát is. / Ez a szokás még a honfoglalás idejéből maradt fenn, és átment feudális kötelezettségé. Az ősi időben is, aki nem ment hadba, gyáva volt, elveszítette szabadságát és rabszolgává süllyedt. A székelyeknél, akiknél az ősi szokások tovább éltek, mert mint honfoglaló elem egyetemes nemesi szabadsággal bírtak, még a közszékelyek is; aki az évente tartandó nyilazási hadgyakorlatokra nem ment el, kizáratott a szabadok sorából./

    A nemzetségi, törzsi szervezet felbomlása minden európai népnél hasonló volt. /A magyaroknál is csakúgy, mint a keltáknál és germánoknál is!/ A római társadalom kezdeteinek részletes áttekintése modellje lehet valamennyi európai nép társadalmi fejlődésének. A folyamat nagyon hasonló.

    A germánoknál is a törzsi gondolkodás volt az uralkodó. Ennek megvolt a hatása a tulajdoni viszonyokra is.

    A földbirtok eleinte közös tulajdon volt. A vezetők a törzs legidősebbjei/ senior/ közül kerültek ki, tehát a mindenkori nagycsaládnak voltak a tagjai. A közös élet közös gondolkodást, közös ünnepeket követelt.

    A hűbériség korára a seniorok a grófok, hercegek, királyok lettek, ők vették át a törzs öregjeinek szerepét. / A régi görögöknél is az arisztokrácia jelenése az arch= öreg, majd csak későbbi értelme szerint = fő szótőből származik, a latin patricius is eredetileg az atya= pater szóból származik!/       Ezek a seniorok  az idők folyamán egyre jobban kihasználták előnyeiket, gyarapították birtokukat és egyre több hatalmat követeltek maguknak. Így alakult ki az előzőekben ismertetett feudális, oligarchikus társadalom.     

    A császár, illetve a király hűbérébe, vazalljává fogad hercegeket és hadurakat, markgrófokat, ezek hűbérükbe fogadnak grófokat, majd tovább; - ezek a grófok hűbérükbe fogadnak szabad lovagokat, /freiherr/ bárókat, ezek hűbéresei szintén lehetnek lovagok, majd lefele a miniszteriálisokból lett kisebb nemesek, legalul a mai elnevezésűkben /leibegene/ jobbágyok lesznek, akik szintén a hűbéri láncolat részei, minthogy a jobbágytelek is hűbérbirtok, mely adóval és szolgáltatásokkal tartozik hűbérurának. A szabad költözésű jobbágyból Németországban és Magyarországon csak később lesz röghöz kötött és kiszolgáltatott jobbágy, Franciaországban és Angliában ezek a szabad költözésű jobbágyok idővel bérlővé lesznek, mely alapját és későbbi lehetőségét adja a kapitalizmus kialakulásának.                                            

     A feudális láncolatban végül az egyház is helyet kapott. Mindenekelőtt I. Ottó császár / uralkodott: 936-73/ kapcsolta be az egyházat is ebbe a feudális rendszerbe. A püspökökből is hűbérurakat csinált. Nőtlen életformájuk biztosítékot nyújtott a császárnak, hogy politikájukban nem követnek családi érdekeket. Valójában a / német /-római birodalomban a püspökségeket a fejedelmi családok tagjai töltötték be. / Középnemesi családok csak elvétve. /  A dolgok ilyen alakulásának Németországban majd csak 1803-ban lett vége, a „Német Nemzeti /-ségű/ Római Szent Birodalom” megszűnése előtt három évvel. Ez időtől a püspökfejedelmek ismét csak lelkipásztorok lettek.

      Franciaországban a rendiség idején az I. rend volt a papság, II. rend a nemesség és III. rend a városi polgárság.

     Magyarországon is az érsekek, püspökök, apátok tagjai voltak a királyi  tanácsnak, majd az ország bárói között foglaltak helyet. /Barones et magnates et prelates regni./

      Magyarországon a főnemesi címek (báró, gróf ) adományozása előtt született főnemesnek számított minden udvari tisztviselő és mágnás, azaz előkelő személy, akiket a magyar oklevelekben a különféle elnevezésekkel illetnek (barones, magnates, principes, maiores, nobiles primordiales, proceres, potiores proiceres, primores). A késői középkorban a főnemességet az ország igazi bárói (viri barones regni) alkották, akik a főpapokkal (praelati) együtt egy kiváltságos előkelő réteget alkottak. De ők csak hivatali tisztségükből következően voltak kiváltságosak. Családjuk jogi értelemben mai fogalommal élve „köznemes” volt. Bár a valóság és a mai fogalmak szerinti jogi értelmezés igencsak eltér egymástól. A „köznemes” kifejezés valójában, csak a XVIII-XIX. században  létrejött fogalom. Ugyanis a valóság nem korlátolt megnevezések szerint működött, nem voltak korlátok közé szorított fogalmi kategóriák. Alkotmányjogilag, az Aranybullából következően minden magyar nemes azonos jogokkal bírt, elméletileg egyenlő volt, de a valóságban a birtokok nagysága, az ebből eredő befolyás, az erő és a hatalmi viszonyok, a származás és a rokoni kapcsolatok adták meg, hogy ki mekkora úr. A ténylegesen országnagynak tekinthető zászlósúri hivatalban lévő igazi bárók is esetenként kisebb birtokkal bírtak, mint az olyan mágnások, nagyurak, akik nem álltak királyi hivatalban. A XVI. század közepéig közjogilag a családok tagjai közül csak az volt a tényleges kiváltságos rendnek, a bárói rendnek a tagja, aki éppen hivatalban volt. Ám a gyakorlatban az egész család, az egész közeli rokonság élvezte a rendi kiváltságot, az egész társadalom ezt így el is fogadta, s ha egy-egy családból valaki rendszeresen és ismétlődően betöltött egy-egy országos főméltóságú, azaz bárói hivatalt, akkor a család már a köztudat szemében állandó bárói familiának tűnt, noha közjogilag a királyi tisztség nem volt örökölhető.  A XVI. század közepétől feltűnnek a címadományozással kitüntetett örökös főnemesek is, akiket kezdetben címzetes báróknak (barones solo nomine) neveztek, szemben a „természetes bárók” (barones naturales) csoportjával. De Horvát-Szlavóniában grófi cím már létezett az Árpád-kortól. Továbbá a szűkebb értelemben vett Magyarország területén is már a XIV. század végén feltűnt a Bazini és Szentgyörgyi grófok határ menti grófi címe, majd a XV. század közepén Hunyadi János szászok fölötti besztercei grófi címe. Ezt követte a szintén német határon lévő Fraknó grófja cím létrejötte, majd a Zápolyák szepesi szászok fölötti grófi címe. Ezek már tényleges örökös grófi címek voltak. Majd a későbbiekben megtárgyaljuk, hogy miként jöhetett létre az örökös főnemesi rang, ha egyszer az Aranybulla XVI. pontja tiltotta a királyi vármegyék és a királyi tisztségek öröklődővé tételét, pedig a grófi hivatal korábban a főispánsággal volt azonos, mely királyi tisztség volt, a báróság pedig országos királyi tisztség volt eredetileg, tehát ilyen formában ez sem volt alkotmányjogilag örökölhető. Viszont az idők folyamán már a cím más jogi fogalmat takart, ez tette lehetővé a címadományozást a későbbiekben!   Az első grófi oklevelet ilyen formán V. Lászlótól Hunyadi János kapta 1453-ban, az első bárói oklevelet pedig, 1506-ban Podmaniczky János kapta II. Ulászlótól. Erdélyben Báthory István 1582-ben Wesselényi Ferencnek adott bárói oklevelet. Az első primori oklevelet János Zsigmond fejedelem 1569-ben adományozta bágyoni Balogh Simonnak és rokonainak. A magyar Szent Korona területén örökölhető főnemesi címek rendszere (báró, gróf, primor) a XVI. században alakult ki. Azonban a primorok nem tartoztak országos viszonylatban a főrendek közé. A főnemesek címzése „nagyságos”, majd később már ”méltóságos” volt. Örökös magyar hercegi rang nem jött létre soha, mivel az alkotmányos jogból levezetett szokásrend szerint nem jöhetett létre, mivel ez öröklődő országos főméltóság lett volna, ezt pedig, tiltotta az Aranybulla XVI. pontja! A született magyar hercegek csak a királyi család tagjai voltak. Ugyan az Árpád-korban korban voltak nem királyi vérű, hivatalbéli hercegek is, de ez a hercegség csak a hivatal megnevezése volt és nem volt öröklődő. Viszont az idegen hercegi családból való magyar nagyságosok között szereplő főurakat tisztelték örökös hercegi rangjukon. A magyar örökös hercegi rangú családok közül egyik sem magyar hercegi címadomány alapján herceg. 1806-ig mindegyik „magyar hercegi család”, a Római Szent Birodalom Hercege rang alapján herceg Magyarországon is. Majd 1806 után, a Német Nemzeti Római Szent Birodalom megszűnése után, Ausztria Császárság létrejöttével, mivel ekkor már a korábban a Német-Római Birodalomtól nemzetközi jogilag független Magyarország is az új birodalom része lett, az új magyar hercegi címadományozások az Ausztriai Birodalom Hercege címet jelentik.  

   Az erdélyi országgyűlés nem volt két táblára osztva, így ott az erdélyi grófi, bárói és székely primori családok összes tagját továbbra is váltakozva főrendnek és főnemesnek nevezték.

    Az 1687. évi X. törvénycikk a Felső Táblán, akkori nevén még „Felséges Táblán” az ülésrendet szabályozta. Itt egyúttal először foglalta írásba azt, hogy kik vesznek részt a főrendek ülésén. Ettől kezdve a személyre szóló törvényhozói jog sokáig együtt járt minden főnemesi címadományozással, illetve a külföldi címek magyarországi honfiúsításával, ha az országgyűlés elfogadta azt, hogy az indigenáta országgyűlési szavazati jogot is kapjon. A reformországgyűléseken már nagyon sokszor csak országgyűlési szavazati jog nélkül fogadta el az országgyűlés a honfiúsítást! A főrendek törvényhozói jogállását a főrendiház átalakításáról szóló 1885. VII. tc. is elismerte, de ettől kezdve 1918-ig olyan főnemesi címeket is adományoztak, amelyekkel nem járt együtt az örökös főrendiházi tagság joga (ún. „papírbárók”).

1687._x._tc._1._old..jpg

1687._x._tc._2._old._javitva..jpg

 

   A főnemesi rang közjogi különállása a nemesség többi részétől a főrendiházi személyes megjelenés jogában nyilvánult meg, valamint a földbirtokuk „liber-baronátusi” jogállásában, de máskülönben a magyar nemesség jogilag egyenlő volt. Magyarországon a főnemesek a köznemesektől általában csak nagyobb vagyonukkal és főnemesi címükkel, valamint az országgyűlési képviseletük módja által különböztek.

    A XVI. századtól a magyar főnemesség a bárói címmel kezdődött. Ezzel szemben Ausztriában a rendi viszonyok közt, a báró a legmagasabb "alsó-nemesi" / mai magyar fogalommal: köznemesi/ cím volt.    

    Franciaországban nagyobb különbség volt a nemesség cím szerinti elnevezéseiben, mivel korábban Európában ott volt tényleges hűbériség , valamint Nagy Britanniában.  Franciaországban a főnemesi címek viselői princes, duces, marquis,  le comtes és vicomtes, baronnes  hűbéri rendszerükben fennmaradtak a rendi időkben is, mivel a birtokjogokból következően birtokaik hűbérúri és hűbéresi viszonyai a későbbiekben is fennálltak. Azonban az igazi főrendek csak a királyi nagytanácsnak a tagjai: a hercegek, pairek és a Connetable / = főlovászmester= országos katonai főparancsnok stb./ voltak. A királyi nagytanácsnak nem volt tagja minden „főnemes”, ugyanúgy, mint ahogy a chevalierek,  azaz a lovagok sem,  akiket mai magyar felfogással „köznemesnek” neveznek, noha ők a francia felfogás szerint mind az arisztokrácia tagjai  voltak, mivel egyébként három rend volt: 1. a papi rend, 2. a nemesség, 3. a polgárság. 

    A német-római birodalomban a X-XII. században a miniszteriális rétegből kialakult csoportból lett a köznemesség (der Niederen Adel = "Az Alsó Nemesség"). Ezt követően "a Nemzetségi és Hivatali - Nemesség nemesség" (der Geschlechter- und Dienst-Adel) szabad lovagsággá (Freien Ritterstand) olvadt össze. Felettük állt a "Főnemesség" (Hoch-Adel), a fejedelmek és grófok. Németországban lényegében csak az uralkodó (világi és egyházi) fejedelmek tartoztak a főnemességhez. A fejedelmi címek 1803-as mediatizációja során a fejedelmi családokat ún. régi és új családokra osztották. 1815 után egyes családoknak (pl. von Bismarck) fejedelmi címet (Fürst) is adományoztak, de ezek is gyakorlatilag a köznemességhez tartoztak, főnemesnek csak a szuverén fejedelmi családok számítottak.  

     Itáliában a nemesség hasonlóan épült fel, mint a német-római birodalomban. A majorátusi jog itt erősebb volt és a nemesi, főnemesi címet csak a legidősebb fiú örökölte. Nemességet a pápa is adományozott, a bíborosok pedig, automatikusan rendelkeztek nemesi címmel.  

     Spanyolországban a főnemességhez tartoztak a grandok, akik három osztályra oszlottak. A köznemesek, a hidalgók (Higos d'algo =  "valaki fiai") száma igen nagy volt. Mindenki hidalgónak nevezhette magát, aki nem űzött valamilyen kézműves munkát.

   Angliában a peereket, a főnemesség összességét a Lord vagy a Baron címmel jelölték. A Baron cím, melyet a normannok vittek be 1066-ban, a korona  hűbérurait jelölte. / A magyar hivatali főzászlósúri bárói rang az Árpádok idején innen lett átvéve! / 1440-től volt használatban a Viscount cím, általában a bárók rangemeléseként. Később a baronátussal együtt adományozták, ma a nélkül is. Az Earl hivatal eredetileg egy bizonyos partvonal birtoklásával volt összekötve, később a bárói rang első osztálya volt, grófi hivatal nélkül, de rendszerint nagy földbirtokkal. Később Angliában a grófság élén Earl állt. Egyik értelmezés szerint a szó a király megszemélyesítője, címerhordozója, mint a herold. /A Herold keresztnév becézése ma az Earl, Earli utalhat az összefüggésre!/. Mikor az Earl megbízást kap a királytól a grófság, azaz a Shire őrzésére, védelmére, mint a korábbi időkben a partvonal őrzésére, akkor egyúttal hűbérbe kapja a területet, így ő a latin comes=követ, kisérő szó jelentésének megfelelően a király kiküldött követe is lesz. Valójában a brit grófságok az ősi időben kicsiny törzsi királyságok voltak, az Earl neve a mai fordításban előljáró, de mint tartományúr jelentés valójában a német Erlauchter herr, főméltóságú úr szóból származik. Melynek eredete az Erle= égerfa szóval azonos, ugyanis a fejedelmi koronákon égerfa levél díszítést találunk: /Bővebben olvashat erről: Lehoczky József: Magyar lovagkönyv, a feudalizmus kézikönyve!- http://novella-vers.hupont.hu /

    A „lord” rang eredetileg a „cipó őrzője” jelentésű volt, tehát a mindennapi betevő falat őrzője, azaz védelmező úr, mint ahogy a lord felesége a „lady” a „cipó dagasztója”, azaz a mindennapi kenyéradó nagyasszony volt!

    A márki Britanniában eredetileg a skót és walesi határ menti grófokat jelölte. 1386 óta oklevélben adományozott főnemesi cím lett. Az adományozott hercegi rangot 1337-ben vezették be. A magyarhoz vagy némethez hasonló köznemesség nem létezett. A legalacsonyabb nemesi rang a baronet és a knight volt, akik lényegében a főnemesség tagjai. Alattuk álltak az esquire cím viselői, a nemesi családok fiatalabb férfitagjai, akinek volt címerük, de nem volt címük, sem magasabb udvari tisztségük, de volt tiszti rangjuk, jogi vagy orvosi doktorátusuk vagy a Royal Academy tagjai voltak.    

    Hollandiában és Belgiumban a nemesség csak egy osztályból állt (grófok, bárók, lovagok). Dániában a nemesség jogait 1848-ban nagyrészt eltörölték. Norvégiában 1814-ben szüntették meg közjogilag a nemességet, annak ellenére, hogy mindkét ország mindmáig monarchia. Svédországban eredetileg nem volt különbség a fő- és köznemesség között, míg XIV. Erik (1560-1577) a koronázásakor grófokat és bárókat nem nevezett ki. A svéd nemesség három rendre oszlott: úri rendre /= herrar/:  grófok és bárók.;-  lovagi rendre /= riddare/: olyan családok, melyek igazolni tudták, hogy valamelyik ősük birodalmi tanácsosi címmel rendelkezett,-  és swenner , azaz titulus nélküli egyszerű nemesek rendje.    

     Svájcban a Habsburg uralom megszűnése után a némethez hasonló nemesi réteg alakult ki, mely később egyfajta patríciusi csoporttá alakult át.

    Lengyelországban nem volt jogi különbség a fő- és köznemesség között. Korábban, mikor Lengyelország tartományi hercegségekre, majd ezek vajdaságokra oszlottak, ezek élén vajdák = vezérek álltak. Ők voltak a régi főurak. A hercegi vérből valók mind hercegnek címeztették magukat. Később a hercegi és grófi címeket külföldi dinasztiák adományozták és nem járt együtt semmilyen előjoggal.  

     Oroszországban a nemesség eredetileg a földtulajdonhoz kapcsolódott. Nagy Péter cár (1689-1725) ezt a régi nemességet mesterséges rang-osztályok bevezetésével szüntette meg, melyben minden rendi kiváltság a szolgálati viszonnyal volt összekapcsolva. A magasabb rangosztályok örökletesek voltak, az alacsonyabban személyi nemességgel jártak. A személyes nemességhez tartoztak az orosz rendjelek birtokosai, valamint minden civil hivatalnok és tiszti rangfokozattal rendelkező személy.

      Tehát még egyszer a jó áttekinthetőség kedvéért:

A nyugati feudális hierarchia tehát így épül fel:

Prince = királyi herceg: a latin princeps, fejedelem szóból. A franciáknál és az angoloknál is használják. Prince of Wales azaz Walesi Herceg a brit trónörökös címe.  Nagy Britanniában csak a királyi hercegek címe princ, de minden európai herceget így tisztelnek meg!

    A királyi családbéli hercegeket királyi hercegnek nevezik, a királyi korona leendő várományosát, a trónörökös hercegeket nevezik koronahercegeknek is.

     A németeknél a herceg: Princ és Herzog, valamint Fürst.

     Ma a XXI. században például a liechtensteini hercegi családban a család feje,  az uralkodóherceg Fürst címet visel, míg a többiek Princ rangot. Ugyanakkor a Fürst szó  valójában a dux-szal azonos jelentésű, a királyi hercegek címe lenne a Herzog, mely magasabb rangú herceg a fürstnél. Lásd a “Heraldika” honlapomon  a http://nemokutyus.hupont.hu/21 oldalon a koronaábrákat!      

      Az ausztriai főhercegeknek, a Habsburg család tagjainak címe „Archidux Austriaevolt latinul. Ez a cím csak 1489 körül született, mikor III. /Habsburg/ Frigyes császár, ki 53 évig uralkodott emelte családja birtokait, az osztrák hercegségeket főhercegi rangra, s a birtokok tulajdonosai, a Habsburg hercegek így lettek főhercegek.

       A nagyhercegi rang fogalma sem volt használatban a feudalizmus első időszakában, ez a cím is csak későbbi eredetű. A nagyherceg kisebb állam, vagy tartomány, nem királyi címet viselő uralkodója.

/ 1917-ig az orosz cári család tagjait is így nevezték, a Habsburgok főhercegi címének utánzataként. Ez is nyugati utánzat volt Oroszországban, mint Nagy Péter cár idejétől minden főrangú cím.- Korábban a nagyurakat Oroszországban, csakúgy, mint a havasalföldi és a moldáviai vajdaságokban is, bojárnak nevezték. A bojár jelentése eredetileg harcos. / Bojna, vojna= harc/ A bojárok a druzsina, a fejedelmi kísértet tagjai. Nevük a druzsba= barátság szóból származik. Ők, mint druzsina-tagok a fejedelem barátai! /

     A nagyfejedelem megfelelője lenne a nagyhercegi rang, hiszen a nagyfejedelem is nem királyi címet viselő, de valamely monarchiában uralkodói hatalmú államfő; de míg a nagyherceg a feudális szokásrend alapján lett herceg és más, magasabb rangú uralkodó;- a király, vagy /elsősorban/ a császár által adományozott méltóságként viseli címét;- addig a nagyfejedelem alattvalói által választott uralkodó, aki nem biztos, hogy viseli a hercegi címet. Így például Erdély nagyfejedelemség volt a XVI-XVII. században, de fejedelmei csak megválasztott nemesek voltak, néha nem is igazán nagybirtokosok.                                              

    Duc = nem királyi herceg /a latin dux= vezér szóból/! A franciáknál is.  / Olaszoknál ugyanez: Duca, németeknél: Fürst./

     Earl = gróf / a régi grófságok , shire-ek élén! Ugyanezen angol grófságok főbírái voltak a seriffek, a magyar főispán megfelelői; a közigazgatás  irányítói./

     Marquis / Márki /= őrgróf / francia hatásra, németben : markgraf, olaszul: marchio/magyar jelentése eredetileg: "Hadúr"!

    Count = angol gróf / a francia Le Comte –ból, ugyanez olaszul : Conte, a latin comesból !-  Németországban, a későbbi időkben megjelent a „ hercegesített  gróf” fogalma is.  Például: a Habsburgok, címeik felsorolásakor, magukat ”Habsburg hercegesített Grófjának” nevezték. /

     Magyarországon Szent István király idejétől a főispánokat, az időben még megyésispánokat is comesnek nevezték. Az Árpádok alatt a comes réteg egy olyan tulajdonképpen a nyugati grófnak megfelelő tisztet viselt, mely nem volt állandó vármegyéhez, nyugati értelemben vett várgrófsághoz kötve, hanem a király, amikor úgy kívánta a helyzet, kiküldte a comest egy-egy vármegye kormányzására, vagy egy katonai feladat elvégzésére, parancsnoknak. Így már a kezdetektől nem alakulhatott ki Magyarországon a területhez kötött örökös grófi rang, mint Nyugaton. Később pedig, ezt már az Aranybulla XVI. pontja sem tette lehetővé, mivel tiltotta egész vármegyék eladományozását és a királyi tisztségek örökletessé tételét. Egészen a XVI. században véglegesen megjelenő örökös grófi rang létrejöttéig, Magyarországon a főispáni hivatalt betöltő személyeket nevezték grófnak, valamint néha a várbirtokosokat. Minthogy, mint mondottuk, az Aranybulla XVI. pontja tiltotta az egész vármegyék eladományozását és a királyi tisztségek örökletessé tételét, ezért a XVI. század német jogi felfogása csak a király által kifejezetten „örökletesen” adományozott grófi címet ismerte el. Bár az örökös főispánság is csak ekkor jön szokásba. Ez alól kivétel csak Horvát-Dalmácia és részben Szlavónia volt, ahol a vármegyék eladományozása megengedett volt, mivel itt nem Szent István által alapított vármegyékről és zsupániákról volt szó. Ezek már az Árpádok alatt tényleges grófságok lettek. Ezt a Habsburgok is így ismerték el. A szűkebb értelemben vett Magyarországon és Erdélyben az első tényleges örökletes grófi címek: a Hunyadiak „Beszterce grófja” címe, a Szapolyaiak „Szepes örökös grófja” címe, Mindkettő szász területen, német közigazgatási jellegű cím. Az első örökös grófi címek közé számíthatjuk még a XIV. században Szent-György és Bazin grófja rangot és a Fraknó grófja rangot. Mindkettő a német határon jött létre, időszakosan, részben német jogi függésben. - Ezek voltak a horvát-dalmát, szlavón rangok mellett az első örökletes grófi címek. Azonban 1526 után is, egészen addig, amíg az Erdélyi fejedelemség fennállott,  Erdélyben és Magyarországon továbbra is a főispánokat is grófnak nevezték az általános köztudatban és szóhasználatban. Ez csak a XVII. század legvégén, a XVIII. század elején, a Rákóczi szabadságharc bukása után ment ki a közgyakorlatból.                               

    Viscount = magasabb bárói rang a gróf és báró között/ vice gróf, ugyanez  olaszul: visconte, franciául: vicomte ./

     Németországban vicomte cím nem volt, így közvetlen megfelelője a Freiherr, vagyis a báró. Minthogy Németországban vicomte cím nem volt, így 1526 után a magyar rangok közé sem került be. Van, aki a várgróffal veszi azonos jelentésűnek, de mivel Németországban nem használták ezt a címet, és a magyar grófi cím éppenhogy a várgrófnak megfelelő fogalom, ezért ez így nem értelmezhető! /A magyar vice comes, vagyis alispáni hivatal, szó szerinti jelentése azonos, de mégsem megfelelője, minthogy Magyarországon ez nem nemesi rangfokozat. /

    Baronet = kis báró, a legalacsonyabb, csak férfiágon öröklődő nemesi cím Angliában.   / A kelta eredetű baron = szabad úr szóból/  Előfordul a baron cím a  franciáknál is,  a német freiherr megfelelője, a XVI. századtól véglegesen a magyar öröklődő címek közé is bekerült. / Már az Árpád-ház idejében, angol hatásra, talán a XIII. század kezdetén bekerült a szó, mint hivatali rang az országos főtisztségeket viselő országnagyok megnevezéseként a magyar használatba, de a Freiherr jelentésű öröklődő nemesi címként csak 1506 után, véglegesen pedig 1526 után./

   Előfordult a franciáknál és az angoloknál is, a sima „nagyúri”, azaz ”lord” cím is!

      Gentry /dzsentry/ =annyi, mint nemesember, vagy inkább „uracs”! Angliában a kis és középbirtokos nemesek elnevezése, akinek nincs nemesi címük, mint korábban olvashattuk: esquire a címük.. 

     Magyarországon, a XIX. század végén a köznyelvbe valójában igen helytelenül került be ez a szó, mert egyaránt jelölte az alsóbb származású kisnemeseket és az elszegényedett előkelő családok tagjait, de még a nagybirtokkal bíró előkelő származású nemeseket is, akiket valójában a szokások és hagyományok alapján főuraknak tekintettek, de csak sima nemesi címmel rendelkeztek. Ők nem kértek, vagy nem fogadtak el bárói vagy grófi címet, mert ezzel – úgy mondták- megalázták volna őseiket, nem elégedve meg őseiktől örökölt törzsökös előkelő származásukkal. Ezek a családok közszereplésük folytán a köztudatban főurak voltak, viszont az 1526 utáni német jogi gondolkodás szerint nem. Ezeket a családokat a XVI. században, I. Ferdinánd király korában még az udvar olyan előkelő lovagnak tekintette, akinek az újuralkodóház, mikor ősi törzsökös nemességét megerősítette, és címerújítással tüntette ki őket, az új címerekre az abban az időben még csak főrangúaknak kijáró koronás sisakdíszt adományozta.

      A Báthory fejedelmi család nem fejedelmi tagjai közül is, azok, akik a magyarországi részen várurak, a későbbi német jogi gondolkodás szerint csak nemesek!- De ebben az időben, a XVI-XVII. században, mely még átmeneti időszak, ők grófnak is neveztetnek, bár ilyen címadományuk nincsen. Úgy, mint ezidőben még a főispánok is grófnak neveztetnek. – A lengyel királyi ág, már hercegként is tiszteltetik, de mint lengyel fejedelmi vér!  Római Szent Birodalmi Herceg címet nem nyertek a Báthoryak a császártól. – 

     A vármegyékben a vezető nemesi családok, a „megyei főurak”a „törzsökös családok” voltak, ezek a családok adták a választott megyei elöljáró-testület tagjait, a „táblabírákat”.

   Ez a „táblabíró” szó nem azonos jelentésű a királyi itélőtábla bíráival! – De a köznyelv mind a két hivatalt táblabírónak mondja.

      Most lapozzunk a 2. oldalra!

0._kep_lovag_es_aprod.jpg

Lehoczky József: Magyar lovagkönyv, a feudalizmus kézikönyve : http://novella-vers.hupont.hu/

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 12
Heti: 13
Havi: 483
Össz.: 21 760

Látogatottság növelés
Oldal: Kezdő old: A magyar és a nyugati feudális szerkezet összehasolítása
A magyar nemesi rangok és rendek fejlődése - Írta Lehoczky József - © 2008 - 2017 - magyarregiok.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: báró vagy a gróf a nagyobb - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »