A magyar nemesi rangok és rendek fejlődése - Írta Lehoczky József

A magyarországi feudális hierarchia fejlődése, a nemesség kialakulása, a főrend miként alakult ki, az öröklődő főnemesi címek létrejöttének közjogi háttere

       Ismétlésekbe bocsátkozunk, de a logikai áttekinthetőség megkönnyítéséért kicsit vissza kell tekintenünk megint a korábbi időkre!  

    Szent István király királyi tanácsának neve: consilium volt, mikor nagytanácsot tartottak annak neve: concilium . Ez egy ünnepélyes tanácskozás volt, ahol minden tekintélyes úr, vagyis a "principes", „optimates", a "maiores natu et dignitatu” részt vett. /fordítása: főemberek, jobbágyurak, nagyok a születés és hivatal jogán/ Gyakorlatilag ez volt a későbbi idők főrendi gyűlésének az őse. Itt részt vettek az országnagyok, comesek és az előkelő seniorok, valamint a prelátusok.

     Szent László és Könyves Kálmán királyok idejében ezt a gyűlést " szent szinódusnak" nevezték. Gyakorlatilag ugyanaz volt, mint a concilium, de vallási kérdésekkel is foglalkoztak az egybegyűltek, mint országos zsinat. Ilyen országos zsinat emelte szentté 1083-ban István királyt, Imre herceget és a vértanú Gellért püspököt,  Gergely pápa engedélyével.

Az előbb ismertetett concilium felállás maradt meg gyakor­latilag az Anjouk és Zsigmond király koráig, csak más néven.

Tehát a királyi tanács tagjai az országnagyok, prelátusok, valamint, az éppen az udvarnál tartózkodó nagybirtokosok és a főispánok. Az ő nevük ez időben már "magnates", vagyis a "nagyságos" címet viselik; - mikor a király megszólítja, így tiszteli meg őket.

       Azonban, mert az Aranybullának a rendelkezését, most már úgy értelmezve, hogy országos tisztséget örökölni nem lehet, következetesen be­tartották, ezért továbbra sem alakult ki ténylegesen zárt, körülírható létszámú főnemesség. A főnemesség egyedüli megkülönböztetése az, hogy a király "nagyságosnak" szólítja. S ez nem egy hivatalos okiraton kimondott címadomány.

     Mikor Zsigmond király megalapította a Sárkányos Társaságot, melynek legmagasabb fokozata a királyon és Borbála királynén kívül csak 22 személyből, a legjelentősebb bárókból állt; bár a rend tagjai szerették volna örök­letessé tenni a tagságot, de .Zsigmond ezt következetesen nem engedte.  Inkább kibővítette a társaság létszámát az alsóbb fokozatokkal. Ez a társaság, lovagrend azután Mátyás idejében már,  a XVI. század elejéig a „ bárói rend" szimbóluma lett. Gyakran látni ezt címereken is. Ilyen például a Báthoryak sárkányfogas címere körül látható, saját farkába harapó, farkával saját nyaka köré tekeredő sárkánygyík; a Balassák bikafejes címere körül szintén ott van a rendjel, az Ond vezértől származó Kölcsey, Kende családok címere körül szintén ott látható; Bethlen Gábor nemesi címere, Enyingi Török Bálint nemesi címere és Dobó István bárói címere köré is szintén odakerül a rendjel. / Erről a lovagrendről bővebben olvashatunk könyvemlovagrendekkel foglalkozó részében! Keresse: Lehoczky József: Magyar lovagkönyv, a feudalizmus kézikönyve! Kattintson ide: http://novella-vers.hupont.hu/

      Az 1526 előtti időben és még egy ideig továbbra is szigorúbb értelemben bárónak az országos főméltóságokat nevezték és a hivatal továbbra sem volt öröklődő, mert a hivatal az Aranybulla kitétele szerint nem örökölhető. A hivatalok tekintetében ezt a későbbi időkben is betartották. Ugyanakkor ez időben is, még minden külön királyi rangemelés adománya nélkül is, a bárói hivatalt viselők rokonságát is és az úri rend tagjait általánosságban bárónak tekintették. Magyarországon elég tág fogalma volt valójában az idegenből jött elnevezésnek. Mint ahogyan a bán szó is a zászlósurak neve lett, holott eredetileg csak a horvát bán volt bán, majd később a délvidéki többi kormányzó is, de mert jelentése a német „Banner” zászlóra is visszavezethető, ezért az országos zászlósurak elnevezése mellett az Árpádok korának minden báróját, minden comesét is, visszamenőlegesen, a szóhagyomány  bánnak nevezte, vagy grófnak.

       A bárói rang és cím Magyarországon:

  Az előbbiekben elmondtuk, hogy a korábbi időkben az ország zászlósurai, az ország bárói ténylegesen csak a hivatalban lévő országnagyok, udvari főméltóságok és országos főtisztek voltak, de rokonaik is „nagyságosnak” szólíttattak. A bandériumot állító, pallosjoggal, várral bíró urak is a köznyelvben bárók voltak, a gyakorlati mindennapokban tehát a nyugati értelmű címzés is élt, bár nem királyi címadomány folytán, csak a pongyola köznyelv gyakorlata alapján. -  A hivatal azonban nem lehetett öröklődő az Aranybulla rendelkezésének értelmében. A főispánság sem volt örökölhető korábban, a horvátországi és dalmát vármegyék, grófságok kivételével. Szlavóniára is a horvát-dalmát szokásjog vonatkozott, de részben a magyarországi törvényrendelkezéseket is idevonatkoztatták.

 A XVI. század első felében azután megjelent Magyarországon is az adományozott, öröklődő bárói cím, mely ekkor még azonos az öröklődő "nagyságos" címmel, és azonos értékű az ausztriai "úri rend,”  bárói címével, a "Freiherr” címmel.

       Az ezután meg­jelenő bárói címet már meg kell különböztetni a „ barones regni” címektől. Ez már csak egy megtisztelő cím, mely nyugaton ter­mészetes volt a hűbériség felbomlása után, a rendi viszonyok közt is; és Magyarországon szintén szokásban volt már korábban is, bár adományozás nélkül. Emlékezzünk vissza, hogy a XIV. század elejétől egyes nagyhatalmú és nagybirtokú családok szinte már állandóan betöltötték a főtisztségeket, így az emberek gon­dolkodásában már korábban állandósult az, hogyegyes családokat bárónak tartottak. Mint például a Rozgonyiak, Kompolthyak, Homonnay-Drugerthek, Guthi Országhok, Garák, Báthoryak, Balassák, - és ne feledkezzünk meg a már többször említett horvátországi és dalmáciai grófi nemzetségekről, kiknél, mint láthatjuk majd a következő oldalakon, a grófi tisztség az Árpádok óta örökletes volt. Emellett országos főméltóságokat töltöttek be.     

      Az ország bárója Magyarországon az ország zászlósura, aki hadat vezet, a királyi tanács tagja. A királyi tanácsban részt vettek olyan nagybirtokosok is, akik nem töltöttek be hivatalt. Őket nevezték nagyságosnak, mágnásnak. Ferdinánd király azokat az urakat, akik ilyen hivatalban voltak megtisztelte az öröklődő nagyságos címmel, amiből az örökös báróság lett. Az adományozás szövege általában így szólt:” a vitézlő nemesek sorából, a nagyságos zászlósok sorába” emeli. A XVI. században még igen kevés család bírt örökös zászlósúri ranggal, csak a legjelentősebb, legaktívabb családok; azok, akik ténylegesen is országnagyok voltak, országos hivatalt töltöttek be, vagy kiemelkedő tettet hajtottak végre, mint például göncruszkai Dobó István, az egri győzelmet. Ő ezért ”a nagyságosok rendjébe emeltetett”, s egyúttal Kendy Ferenccel közösen erdélyi vajdává neveztetett ki, vagyis az öröklődő cím itt még együtt szerepel nála is az országnagyi főméltósággal. István vajda jutalmul bírta: Végles várát, Gönc, Telkibánya, és Zradna helységeket és fia már Sárospatak várát is.

      Említésre méltó tény azonban az, hogy a nyugati értelmű szabad báró kifejezés megjelenik néhány esetben már a XV. század közepétől, vagy inkább második felétől Magyarországon is.

      Például a Korláthkeőy család esetében, mely család a Bucsányiakkal együtt a Huntpázmán nembéli Bodouktól származott.  A családból Bucsányi Oswald, macsói al-bán 1445-ben Újlaky Miklóstól vette meg 4000 aranyforintért Korláthkő várát a hozzá tartozó, Pozsony megyei Nádas, Nyitra megyei Jablonca, Szentgyörgy /Scandorf/ Noveszko, Podhragye / most Lieszkov/ helységekkel, s ez megerősíttetetett Hunyadi János kormányzó által is, s megtoldatott Koskócz helységgel is. – Oswald egyik fia atyja által viselt hivataláról,  magát Korláthkeőy Bánffy  Mihálynak nevezte, de ő hűtlenség címén a várat elvesztette. A várat ekkor, 1485-ben, Mátyás király egy Planker János nevű, német eredetű udvari katonának adta, de ez érvényre sosen jutott, mert I. Oswald másik fia, II. Oswald, ki Zakynak is neveztetett, a vár birtokában megmaradt, és ő 1498-ban már Korlátheöwi szabad bárónak írva fordul elő.

     Itt jelentős megfigyelést tehetünk: A Korláthkői szabad báró kifejezés már előfordul 1498-ban, tehát ekkor már nemcsak az országos főméltóságokat nevezik bárónak, hanem ez már a nyugati értelmű bárói cím, mely majd csak 1526 után válik szokássá. Azonban ez nem adományozott cím. Abból fakad, hogy a zászlósurak fogalma ekkorra már kibővül. Már a királyi  katonai főtiszteket is így neveziik, és már korábban is kialakult, hogy a bárói hivatalt betöltő családok más tagjait is bárónak nevezi a köznyelv, valamint azokat az urakat is, akik nagyobb birtokuk, váruk után magánhadat állítanak. Sokszor már a király is így nevezi őket, de ez még nem adományozott cím. Az 1526 utáni német jogi gondolkodás csak azt tekinti bárónak, akinek a király oklevélben megfogalmazva ilyen címet ad. Eleinte a fogalmazás módja: „ A vitézlő nemesek sorából a nagyságos zászlósok közé emeli”, esetenként megjegyezve, hogy „visszatérülés jogán”, vagyis, hogy már ősei is bárók, zászlósurak voltak. Az átmeneti időben, a XVI. században még gyakran nevezik ugyan a királyi adományként címet nem kapott főurakat is szabad bárónak, de a XVI. század végétől őket már csak „Uraknak”, „úri rendnek” nevezi az udvar. /Valójában Freiherrnek felenek meg ők is!/ Később a német gondolkodásmód már állandósul. A XIX. század elején már ezeket az „Urakat”is fertálymágnásnak nevezi a magyar köznyelv.                                                

        A grófi rang Magyarországon:

     A grófi rang Horvátországban már az Árpádok óta öröklődő volt, mert vármegyéi társországként nem szentistváni alapításúak voltak, ezért a területeket magánbirtokként el lehetett adományozni, az Aranybulla tilalma rájuk nem vonatkozott. A Blagay, Zrínyi /Szubich/ és Frangepán család esetében a grófi cím, és az egész vármegye eladományozása, a XVI. század, I. Ferdinánd kora előtt is létezett, sőt kimondottan grófi rang adományozásával. Láthatjuk a Blagayaknál, hogy mikor Itáliából a magyar korona alá jöttek, már grófok voltak, s III. Béla királytól kifejezetten a „vodicsai grófságot” kapták, mely ráadásul nem is vármegye, vagy zsupánia volt. A vodicsai terület kifejezetten grófságként megnevezett várbirtok volt. A Frangepánok is Itáliából eredtek, a Dalmát szigeteken levő területeikre nemcsak a magyar királytól, de a pápától is nyertek adományt, így az ő dalmát területeik a nyugati hűbéri értelemben vett grófságok voltak, sőt, mint határon lévő és kettős felségterületű birtokok, őrgrófságnak minősültek, mint pápai hűbér is, és ezen keresztül császári hűbér is. Ráadásul a III. Endre korabeli belviszály idején, Martell Károly részéről is, francia módra is hűbéradományt nyertek, csakúgy, mint a Szubichok /Zrínyiek/. A nyugati hűbérjog szerint tehát ez a három család frank, szicíliai jog szerint is, és a Római Szent Birodalom által is gróffá lett, már a régebbi időkben,- ezt így ismerte el a Habsburg udvar is a XVI. században, tehát külön grófi rang adományozására ezért a Zrínyieknél és a Frangepánoknál nem is volt szükség 1526 után, minthogy a Habsburgok értelmezése szerint is érvényes grófi rang adományuk volt. 

 A magyarországi területen a „Szentgyörgyi és Bazini grófok” estén és a „Fraknói grófság” esetén is,  határon lévő területről van szó, nem is vármegyéről, hanem nyugati értelemben vett várgrófságról, mely nyugati hűbérjog szerint is várgrófsággá lett azáltal, hogy az említett várak urait a magyar királyok is folyamatosan grófnak nevezték. Sőt, a császár is grófnak nevezte a Pozsony vármegye nyugati határán birtokló Szentgyörgyi és Baziniakat, mikor számukra engedélyezte a vörös pecsét használatát és címerük sisakdíszében a császári korona viselését;  továbbá a Sopron vármegye nyugati határán lévő Fraknó is birodalmi várgrófsággá lett azáltal, hogy elzálogosította Mátyás király a császárnak, a Magyar Szent Korona visszaszolgáltatásának ellenértékeképpen, s így Fraknó már a Római Szent Birodalom részévé lett egy időre.  Így létrejött a Római Szent Birodalom szokásjoga alapján az, hogy Fraknó várgrófság. –

 A Hunyadiak „Beszterce örökös gófja” rangja is Habsburg Alberttől származott, a Szapolyaiak „ Szepes örökös grófja” rangja  I. Mátyás királytól, de lehet, hogy már V. Lászlótól.

/ Sőt, a szepesi grófi hivatal több volt már az Árpád korban is, mint egy megyés ispánság. A XIII. század elején a szepesi gróf, a szászok grófja, az őket, későbbi nevükön zipsereket /ejtsd! cipszerek / becsalogató Jordán gróf, a Görgeyek őse volt.

Még korábban Kálmán király második házasságából született Borics,- kinek anyja az orosz, Vlagyimir Monomachosz, szuzdáli nagyfejedelemnek a leánya, Eufémia volt,- lett a szepesi gróf, tehát, hercegi vér, így magasabb rang, mint egy átlagos megyei comes! –Eufémia hűtlen volt Kálmánhoz, már hzasságkötésük előttről egy ifjú szeretőt tartott, s vele később is hűtlen volt férjéhez, ezért Kálmán hazazavarta apjához és fiát sem ismerte el az övének. Boricsot II. István király, Kálmánnak fia, kit nem volt szabad testvérének neveznie, tette szepesi gróffá. Borics később halicsi fejedelemmé lett, de onnan is elűzetett, majd ipájánál, a lengyel királynál élt. Itt keresték fel a pártütő magyar urak és kérték fel magyar királynak, ezután trónkövetelőként lépett fel. Mindenkitől gyűlölve bukott el.  / Egyes írásokban Kálmán hűtlen felesége, kiről itt szó van, Swatopolk kijevi fejedelemnek leánya, Predzlawa, - de ez tévedés, mert ő Kálmán öccsének, Álmosnak, Ráma hercegének volt a neje!/ /  

/A későbbi szepesi grófok, a Szapolyaiak történetét könyvünkben az Erdélyi fejedelmeknél!/ -

Így ezek a grófságok is szó szerint grófságok voltak, a király nevezte így az adományozáskor.  / Később a Csákyak kapták meg a Szepes örökös grófja rangot!/ - Ez a négy várbirtok urainak volt a szűkebb értelemben vett Magyarországon tényleges grófi rangja a XVI. század előtti időben, a horvát-dalmát és szlavón területen birtokló előbb említett családokon kívül.  - A többi grófnak nevezett személy, vagy család a XVI. század előtt valójában csak főispán!  

 Ellenben:

A szintén horvát-szlavón területen birtokos Draskovich  családnál,  csak a vármegye volt eladományozva és így már a XVI. század előtt is örökös főispánok voltak, mint a terület urai, de  őnekik nem lett kifejezetten grófi rang adományozva. Így bár a XVI. század előtt grófnak neveztettek, úgy, mint a magyar szóhasználatban általánosan nevezték a főispánokat még a XVI-XVII. században is, de őket az ausztriai ház nem tekintette szigorú értelemben grófnak, mert erre szó szerinti királyi adományuk nem volt. Az itt birtokló Corbáviai család is ebbe a körbe tartozik valójában, még ha számos főméltóság került is ki a családból és tartománnyi terület urai is voltak, de kifejezetten grófi rang nem lett nekik adományozva. A XVI. századi értelmezés szerint már ők is csak főispánnak minősültek volna, ha ki nem haltak volna. – Bár, lehet, hogy a szokásjog itt is érvényesítette volna a rangot a későbbiekben; - de a legvalószínűbb, hogy a Habsburgoktól új rangemelő adományt kaptak volna!

S mégegyszer megismételjük azt amit már korábban is mondtunk:

Az idézett örökös főispánságnak tekintendő grófságok és a kifejezetten grófi címmel adományozott, ténylegesen is grófságnak tekinthető uradalmak ,  már  min­tául szolgálhattak  az 1526 utáni  magyar szokásjognak; mint  láthatjuk Pl. a Pálffy,  Erdődy családoknál a grófi cím  adományozásakor,  ahol is a cím adományozása már egy korábbi jogállapot megerősítéseként van feltüntetve. Átmenetet képezve a szokásjogban és a köztudatban. Az elkövetkező időben már elfogadott lesz az egész nemesség számára a bárói és a grófi cím örökletes volta, sőt természetes lesz a főispáni hivatal örökös adományozása is. 

        Az összefüggések áttekinthetősége miatt egy kissé vissza kell ismét tekintenünk az államalapítás korához:      

Az ud­vari és országos főméltóságok Szent István király és az Árpád- házi királyok korában: a nádorispán, latin nevén „palatinus comes”, az udvarispán, latinul ”curiális comes”, ebből  a hivatalból lesz idővel a "iud curiae", vagyis az országbíró országos méltósága; a királyi ménesek főfelügyelője a főlovász, melyet latinul  „agazo”, vagy ”senesal”, máskor meg „mareshal” neveken is neveztek; a főpohárnok, latinul „pincernar,” vagy másként „ buticular”; a főétekfogó vagy asztalnok, latin nevén „dapifer”, másképp „infertor”; és a "tavernar",  magyarul  a tárnok, vagyis kincstartó.

   Ide számíthatjuk még:  az erdélyi „Gyulát”, vagyis  az erdélyi "vezért”, amely rangból lesz később, szlávosodott nyelvhasználatban a vajda. Vajda= vojvoda, mely szó a vojna= had, háború és vogyit= vezet szavakból épül fel. Így    lesz vojvoda= vajda= hadvezér  az erdélyi gyula rangból./ A későbbi Árpád-korban a gyula, illetve vajda tisztség helyett, a gyakran már apja életében megkoronázott trónörökös, az "ifjabb király" viselte az „Erdély hercege” címet.  Szent István király idejében Magyarország észak-nyugati részén, a régi, Pribina morva herceg kormányzata alá tartozó nyitrai fejedelemség területén, a későbbi Nyitra vármegye környékén volt a királyi hercegek kormányzata alá tartozó nyitrai hercegség, Szent Imre herceg pedig, a „dux russiae”, vagyis az oroszok, ruszinok vezére, hercege címet is viselte. / Alá tartoztak a magyarországi ruszin hadak, amelyeknek a parancsnoka, „mladikja”, Mladik rutén volt, aki a Duna szigetére telepedett le és Szent István királytól ott földet kapott adományként.- Mladik rutén, a később Túrócban birtokos, Tarnóczy család őse. /

  Később, Szent László király is, mikor még Salamon király élt,/ bár királynak az ország Lászlót tekintette,/ az északi, nyitrai hercegséget, és a keleti, Biharerdőt, valamint Erdélyt birtokolta, mint a „hercegi részt”.  

    A főtisztek közé számíthatjuk még:   az északi vármegyék helyén lévő " Zólyomerdő"  ispánját, a zólyomi erdőispánt ,  akit  latinul  „procurator Zolomienzis” néven neveztek; továbbá  az országos főtisztek közé számították: a horvát-magyar unió létrejötte után a horvát bánt, majd később még: a délvidéken létesülő újabb bánságok bánjait.

  Ezeket a délvidéki bánságokat időnként a királyi rokonsághoz tartozó hercegek töltötték be, ilyenkor a bánságok her­cegségeknek neveztettek. Így volt pld. IV. Béla idősebb Margit leányának férje, Saint Omer Miklós a „macsói herceg”. - Ugyanakkor ugyancsak IV. Béla másik leányának, Annának férje, Rasztiszláv csernigovi fejedelem, később már macsói bánként megnevezve. A XII.- XIII. században, miután Horvátországot és Szlavóniát egy közigazgatás alá sorolta be Kálmán király, ez időben Horvátország bánságnak és Szlvónia hercegségnek neveztetett. Élén időnként nem királyi herceg is betöltött hivatalbéli hercegi tisztet, de csak, mint kormányzó és nem örökletes herceg.

      Visszatekintés a honfoglalás idejére:

 A honfoglaló vezérek kapitányok voltak, ezért birtokaik nem lettek hercegségek. Csak az uralkodó Árpád nemzetség tagjai és közeli rokonsága, mint az erdélyi gyulák viseltek hercegi címet. Koppány is az Árpád nemzetséghez tartozott. A fejedelmi család tagjai a kezdeti időszakban dukátusok, vagyis hercegségek élén álltak. Ezeket Szent István sorban fennhatósága alá vonta. Hercegi rangot a későbbi időben csak az Árpádok viseltek.  

   De Kende néven nevezhettek „hercegi vérű”kevend, kündü, kenéz, vezéri ivadékokat is. Mint ahogy a török hatalmi területeken a későbbi időkben a „bej” vagy „bég” nemesembert jelentett. A kende, kenéz szláv szóváltozata a knyáz a lengyeleknél például később is hercegi vért jelentett. – A mohamedán geográfusok szerint a magyarok fölött két főfejedelem uralkodott, s a kündü a kisebb hatalmú főfejedelem címe volt! –

   A "gyula" vezéri, tehát nyugati értelmezéssel hercegi rang volt. Bár Ipolyi Arnold püspök és történettudós szerint a gyula= jila rang főpapi tisztség volt, a táltosok jósok voltak. – Más állítások szerint a magyarok élére a kündü mellé, a kazárok állítottak egy gyulát, vezéri, társfejedelmi megbízatással. – Természetesen a vezér egyben lehetett főpap is! -  A kazároknál a kagán csak névleges uralkodó volt, a tényleges királyok az ’isák’ voltak, a ’jila megfelelői.A „jila”vagy „Ila” király, uralkodó jeentésű is, az „il „ török szó birodalmat és népet jelent.Valószínűleg minden törzsnek volt egy saját kündüje is, aki tán maga a törzsfő volt. – A fejedelem a fő-kündü volt! – Ezért nevezték később az eredélyi gyulák leszármazottait, vagyis Töhötöm vezér utódait, a Gyulákat, az Aporokat a XIII. században még Kán nemzetségnek, ugyanakkor az Ond vezértől származó Kölcseyek másik ága, a Kende család is ezért nevezi magát Kendének, minthogy Töhötöm és Ond vezér is kündü = kende= kevend= kán volt./Lehoczky József megjegyzése/Megjegyzendő, hogy ugyanazon tisztséget is nevezhették különböző neveken, mint például a horka=karha másként =kádár.

 .A kettősfejedelemséget keleten, japánban / Nipponban= Nap országában; - a szó is hasonlít a magyar Nap szóhoz!/ szintén megtaláljuk egészen a XIX. század végéig. Nem csoda, hiszen a japánok is, nyelvészetileg is, az ujgur /ujgur= ugor= ogur!/ török népekhez tartoznak.

   A Mikádó, a császár ,,a Napfejedelem”, szó szerinti jelentése: „ Mennyei kapu”;- rangja megfelel a főkündünek,  a nagykánnak, kagánnak /=kánok kánnjának/,  ,- míg a vezér, a Sogun,= a Gyula rang megfelelője

   A japán sogunhoz visszatérve: Bár a történelmi adatok szerint a japán sogunátust 1180- ban alapította meg Minamoto Yorimoto nagyúr / szül. 1147./ De a kettősfejedelemség gondolatának alapjai meg lehettek régebbről is, vagy csak a belső-ázsiai hatások éreztették hatásukat.  A sogun méltósága megszűnt Japánban a XIX. század végén.

   Magyarországon a kettősfejedelemség intézménye nyomaiban fennmaradt az Árpád-házi királyok idejében is. Például: -Mikor Vak Béla apja, Álmos herceg a korona és kard közül a kardot, a hercegséget választotta, és az országban neki így a hercegi rész jutott. - Vagy, mikor Szent László volt a nemzet akaratából való király, de ő nem koronáztatta meg magát a Szent Koronával, míg Salamon, az unokatestvére élt, mivel Salamon egyház által felkent uralkodó volt, ezidőben László az országból a hercegi részt uralta, mely az északi övezetből és Erdélyből, valamint Erdélynek Bihar felé eső peremvidékéből állt. Székhelye is ezért volt Biharvár, a későbbi nevén Nagyvárad.-

   Az erdélyi vajda, az Árpádok idejében még: Dux; - több Árpád-házi trónörökös pedig, mint az ifjabb király, Erdélyi Herceg rangja is a régi kettősfejedelemség intézményének maradványa.

   A székelyek főkirálybírája is a régi Harka rang maradványa. Ezért sorolták a későbbiekben is a székelyek fő-királybíráját az országnagyok közé.                     

     A hercegi rang és cím Magyarországon:

   A kor magyar felfogását mutatja egy krónikabeli eset még a XI. századból:

  Salamon király és I. Géza harcában, a mogyoródi csatában Géza oldalán testvére Szent László is harcolt. Miután győztek, a csatatéren a sok halott között megtalálták a sváb Guthok neméből való Vid, bácsi ispán tetemét is, aki Salamon felbujtója volt I. Géza ellen. Annak idején arra bíztatta, hogy ne bízzon Géza hercegben, mert mégiscsak király akar lenni; inkább ölesse meg és tegye meg őt, Videt, Salamon hűséges emberét herceggé. S akkor Salamon biztos lehet a királyi hatalmában. Most, hogy ott feküdt teteme a csatatéren, László herceg látván a sok halottat, régi magyar módra, mint hajdan Attila halálakor tették, felhasogatta arcát, tépte haját és „kesergett, mint az anya fiainak elvesztvén”. Vid teteme fölött pedig, ezt mondta:” - Téged is sajnállak, bár mindig ellenségünk voltál. Vajha éltél, megtértél, s a békét köztünk megerősítetted volna. Csodálom, nem voltál hercegi faj, miért akartál mégis hercegséget? Nem voltál királyi vérből, miért akartál koronát? Most a szívet, mely hercegségre vágyott, dárda járta át, és a fejet, mely koronát óhajtott, kard hasítá ketté!”

       Annak az ősi, Szent István óta szokásban lévő felfogásnak, hogy csak királyi vér lehet Magyarországon herceg, vagy olyam idegen hercegi vér, aki Magyarországon él; - alapja talán az, hogy, míg az Európa nyugati felén lévő területeken a hercegek a törzsi vezérekből, fejedelmekből lettek, és rangjuk, címük  a latin „dux” és a német „ fürst”= vezérlő fejedelem megnevezés volt; - addig, a magyar honfoglaló vezéreknek, kik szintén „dux” néven neveztetnek a latin szövegekben, az utódai nem viseltek soha hercegi címet. –

      De ez is hasonlítható a német terület szokásához; ugyanis eredetileg ott is csak öt hercegség volt, a többi törzsi vezérből markgróf lett, ezek utódai csak később lettek hercegesítve.

     Viszont Franciaországban, ahol teljes mértékben érvényesült a hűbériség, hasonlóan a magyar szokáshoz, ahol viszont nemvolt igazi hűbériség, - csak az uralkodóházi hercegek, vagy a király rokoni családai voltak hercegek. 

     Magyarországon kezdettől, mindig csak a királyi hercegek viselték az örökös hercegi címet. Hivatalbéli hercegi címekről már szóltunk. A legkorábbi időtől Erdély volt külön hercegség, ahol a korai Árpádok idejében az országrész kormányzója viselte a „dux”= herceg címet, az előtt is, hogy szokásba jött volna az, hogy a már apja életében megkoronázott ifjabb király is viselte az általa kormányzott Erdély hercege címet. Még Géza fejedelem idejéből származott ez a szokás, a régi kettősfejedelemség intézményéből fakadóan; az erdélyi Gyula rangja folytán. Ez volt az egyik, már a régi szokásjogra is visszavezethető jogalapja a XVI. században létrejött Erdélyi fejedelemség létrejöttének, a megkoronázott Habsburg király mellett és attól függetlenül uralkodó fejedelemmel.

/ Amellett, hogy az erdélyi fejedelemség a XVI. században török hűbérként jött létre, az I. Ferdinámddal kötött megállapodás után./

      Magyarországon, a későbbi időkben is, örökös hercegi cím, csak a királyi család tagjait illette mindenkor, valamint azokat az idegen hercegeket, akik Magyarországon is birtokosok voltak és viselték születésükből eredő rangjukat. Ugyanis Magyarország területe jogilag nem oszlott hercegségekre, kivéve az Árpádok idején, a XIII. században Szlavóniát, vagy Horvátországot, mikor az uralkodóház egyik tagja viselte ennek a területnek a hercege címet, vagy például mikor az erdélyi országrészt valamelyik királyfi bírta hercegségül. Bár korábban is találkozunk ugyan, mint már korábban említettük, a déli bánságokban, például a csernyigovi fejedelemmel, mint macsói herceggel, de ez esetben is ez úgy értendő, hogy a későbbi időben majd macsói bánnak nevezett tisztséget egy idegenből jött herceg tölti be. Vagy például II. Endre a megkoronázása előtti időben a „Dráván-túli herceg”, azonos rang a „Szlavónia hercege” ranggal. 1192-ben találkozunk Gilet Miklós herceggel, Fraknó urával, de ő is csak egy hivatalt viselő, kinevezésének időszakára herceg, és nem örökös herceg, ő csak valamely terület kinevezett kormányzója, a megbízatás idejére. Utódai Fraknói grófoknak neveztetnek majd. Egy nemzedékkel később, IV. Béla idejében is látszólagos kivételt képez az, hogy Kán László, bár nem királyi herceg, csak országnagy, de 1245-ben hivatalból „bán és egész Szlavónia hercege”. Bán alatt Horvátország bánja értendő, Szlavónia hercege alatt pedig, Szlavónia kormányzóját kell értenünk, nem örökös hercegi rangot. Mikor a XIII. század második felében IV. Béla megszerezte Stájerországot és azt Magyarországhoz csatolta, oly módon, hogy a veszprémtől nyugatra eső részt egybekapcsolva vele, külön hercegséggé tette, s azt fiára, István ifjabb királyra bízta. Egy időre ez a terület is tartományi hercegség volt, a magyar  korona fennhatósága alatt.

       Viszont a horvát tartományban, még akkor is, mikor IV. Béla dédunokája, Martell Károly,- IV. László nővérének, Máriának a fia-, volt a pápa által támogatott ellenkirály III. Endrével szemben, akkor is, a horvát terület kormányzóját továbbra is bánnak nevezték.

        De csak a horvát bánt nevezték ekkor még bánnak, mert ez a rang Horvátországból származik, ellenben a későbbi korokban már szlavón bánnak nevezett tisztet még ”szlavón hercegnek” nevezték. / Lásd 1245-ben, IV. Béla, szlavóniai kormányzóját, Kán Lászlót, mint ”bán és egész Szlavónia hercege”hivatalt viselő főurat!/  Ez az elnevezés azért is dívik ebben az időben, mert már III. Béla és II. Endre idejében és utána Martell Károly idejében is a francia szellem uralkodik a királyi udvarban, és a francia jogi gondolkodás kerül előtérbe, rövid időre Magyarországon, ezért adományoz III. Endre is, majd Mária és Martell Károly / Károly Róbert apja/ is francia mintájú hűbéreket, a magyar szokásjogtól és joggyakorlattól eltérően. / Lásd majd könyvünkben a magyar uralkodókról szóló részben III. Endre korának viszályairól írtaknál!/

Martell Károly, IV. Béla dédunokája, - IV. László nővérének, Máriának a fia-, volt a pápa által támogatott ellenkirály III. Endrével szemben

     Nagy Lajos király és Zsigmond korában találkozunk Opuliai Miklós és László hercegekkel, de ők lengyel hercegek, akik a Lengyelországgal ekkortájt unióban lévő Magyarországon is betöltenek országos méltóságot.

      Hogy nem lehet örökös jogú egy vármegye-adomány, valamint a hercegség, erre az állításra cáfoló példa lenne a következő: III. Endre, a Martell Károly ellenkirály elleni harcok idején, segítségül hívta nagybátyját, Marosini Albertinót, hogy megnyerje magának. Ezért „jogilag”, mintegy fiává fogadta saját nagybátyját és neki ígérte, ha ő, a király meghalna, örökségként a királyi széket, amivel természetesen gyakorlatilag nem rendelkezett, és nagybátyjának adta, „Mint a királyi gyermek első méltóságát”, egész Szlavónia hercegségét, valamint örökös joggal egész Pozsega vármegyét, mely mostmár a király és királyné tulajdona volt.  

    Visszatérve arra az állításra, hogy a hercegi rang Magyarországon nem lehet adományozottan örökletes, ez alól látszólagos kivétel, a Munkács várát megépítő Keriatovich Theodor, Litvániából menekült herceg, akit 1357-ben I. Lajos király kegyelmébe fogadván, a munkácsi uradalommal ajándékozott meg, oly módon, hogy azt ő és utódai örökös hercegi címmel bírhassák, az uradalom örökös jogaival. Ő hercegi származása alapján lesz Magyarországon is hercegként tisztelve. Birtoka nem lesz külön tartományként, nyugati értelmű hercegség, csak egy uradalom, melynek herceg az ura, hercegi kiváltságokkal. De ez estben is egy idegen fejedelmi vér hercegi jogainak elismerése és megtiszteltetése az adomány. Munkács nem nyugati értelmű hercegség, nem külön tartomány az országban. De a birtokon érvényesülnek az úr hercegi jogai. Talán a német magasabb „herzog” és az alacsonyabb „fürst” hercegi címek különbségét tekinthetjük érvényesnek. A későbbi Római Szent Birodalom hercege rangot viselő magyar hercegi családok is címerkoronájuk alapján, mind fürst rangot viseltek. Birtokaik Magyarországon szintén nem külön tartományok, - mint idegen hercegek tiszteltetnek címükben magyar főúrként, ugyanakkor birtokaikon érvényesülnek hercegi jogaik. Egyébként, miután Keritovics Teodor hercegnek, Munkács urának a családja a XIV. század végén kihalt, ezután a későbbi évszázadokban lengyel hercegek is bítrák az uradalmat, ugyanilyen módon, a köznapi nyelvben hercegségként. A Rákócziak, mint hercegséget vásárolták meg később a lengyel hercegektől Munkácsot és Makovicát, ehhez pedig, megerősítésként kapták a Habsburgoktól, mint erdélyi fejedelmek és Munkács, valamint Makovica / vásárolt jogú/ hercegei a Római Szent Birodalmi Herceg / fürst / rangot. Ezáltal uradalmuk már ténylegesen, mint hercegség szerepelt a köztudatban, ugyanis megint a régi elv érvényesült: az idegen herceg hercegi jogait tisztelik magyarországi birtokain is, mert a herceg magasabb rendű más főuraknál és nemeseknél. – Mindegyik örökös rangú magyar hercegi családnál ez az elv érvényesül.

     S ilyen látszólagos kivétel még, mikor Újlaky Lőrincet ”szerémi hercegnek” nevezi a történetírás, ő valójában nem a szerémi hercegség hercege, minthogy ilyen nincs is, hanem egy olyan herceg, aki a szerémségben birtokos. Újlaky Lőrinc ugyanis apja, Újlaky Miklós, bosnyák király révén herceg, továbbá, mint Római Szent Birodalmi Herceg. Ugyanis, miután eljegyezte a cseh király lányát, a német-római császár Újlaky Lőrincet ”római  szent birodalmi herceggé” tette. Így magyarországi uradalmában a magyar király is hercegként címezte.  Viszont, itt még meg kell említenünk, hogy Szerém vármegye ugyan Szent István idejében már létező vármegye volt, s így az Aranybulla 16. pontja szerint el nem adományozható, de a megye déli része, csak Nándorfehérvár elfoglalása után lett magyar terület, Salamon idejében. Ekkor a várat ostromló Géza herceg, a későbbi I. Géza király ellenfelének, a várat védő stratégosznak latinul Dux, azaz hercegi rangja volt, tehát régi időre visszatekintve is a Szerémség déli része szokásjog alapján is lehetett hercegség.

/Corvin János, mert királyi herceg, mikor valójában csak liptói főispán, gyakran liptói hercegnek neveztetik, holott Liptó vármegye jogilag nem hercegsége neki!/

       A későbbi idők hercegei is mind „Római Szent Birodalmi Hercegek”: Bethlen Gábor fejedelem, Rákóczi, Apaffy, Esterházy, Batthyány, Grassalkovich családok, akiknek magyarországi birtokain is érvényesülnek hercegi jogaik. - 1806 után pedig, mivel megszűnt a /német-/ Római Szent Birodalom és új államalakulatként létrejött Ausztria Császárság; az új birodalom hercege, a Pálffy család már Ausztriai Birodalmi Herceg. A Festetich család a XIX. század végén beházasodva a Hohenzollernek királyi és császári házába: Birodalmi Herceg. A Lónyay család is, beházasodva a Belga királyi csládba, 1917-től Ausztriai Birodalmi Herceg. A” Római Szent Birodalom Hercege”- címek közé tartozik, az esztergomi érsek hercegprímási címe is. Ez III. Károly királytól származik, aki a mindenkor hivatalban lévő esztergomi érseknek a „Római Szent Birodalom Hercege” címet adományozta. Így tehát ez sem magyar hercegi cím, és ugyanakkor hivatali cím, nem a személy örökli, hanem az érseki méltósághoz tartozik. / Pállffyakról lásd a vármegyékről szóló rész végén!/

  Mindegyik örökös rangú magyar hercegi  családnál  a korábbiakban mondott elv érvényesül!  Viszont fel kell hívnunk a figyelmet egy tényre! A birodalmi hercegi cím és rang csak egy méltóság! Attól, hogy valaki birodalmi hercegi, vagy, mint majd látjuk a következő fejezetben, Erdélyben adományozott birodalmi grófi címet visel valaki, még nem válik ez által a német-római birodalom szuverén fejedelmévé, csak ha olyan birtoka van a birodalom területén, melyet a császár kifejezetten „birodalmi hercegség” vagy „ birodalmi grófság rangjára emel. Így a magyar „római szent birodalmi hercegi”, illetve az erdélyi „római szent birodalmi grófi” családok, minthogy birtokuk nincsen a német-római birodalom területén, ők a magyar királyság alattvalói, birtokaik a Szent Korona alá tartoznak, ők nem szuverén fejedelmei a Római Szent Birodalomnak! Lásd ez alól kivétel a következő, keretezett részben az Esterházyak példáját, akik birodalmi birtokok szerzése után a német-római birodalom szuverén fejedelmei közé is bekerültek! – Az előbbiekben leírtakkal ellentétben, azonban a német-római birodalomban, például, ha csak egy grófi címmel bíró személy, vagy család megvásárol egy olyan birtokot, amely birodalmi hercegség rangjára van emelve, akkor a vásárló személy, vagy család címe továbbra is gróf, de a birtokkal járó címe alapján ő a terület hercege címet is viseli, és szuverén fejedelem is. Ha pedig egy birodalmi grófság rangjára emelt birtokot vásárol meg egy birodalmi herceg, akkor viszont, ő a megvásárolt birodalmi grófságnak a szuverén fejedelme és hercege lesz! 

   Lapozz a következő oldalra, fenn a menüpontoknál! Az 5. oldal következik!





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 14
Heti: 119
Havi: 379
Össz.: 31 507

Látogatottság növelés
Oldal: 4.Az öröklődő bárói, grófi és hercegi címek Magyarországon
A magyar nemesi rangok és rendek fejlődése - Írta Lehoczky József - © 2008 - 2018 - magyarregiok.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »